Google Website Translator Gadget

2011. január 9., vasárnap

Felvidék harcosa


Prónay Pál, tótprónai és blatniczai, magyar királyi alezredes (Romhány, 1874.11.02- Szovjetunió, 1946. után)

A Prónay família első ismert őse Rechk, aki IV. Béla király korában élt és 1279-ben kapta az uralkodótól a családnak nevet adó TótSzolvákprónát, (ma zengzetes szlovák nyelven Slovenské Pravno), ami Stubnyafürdőtől nem messze található. A történelem viharai közepette a família egyre terebélyesedett, Turóc, Nógrád, Pest, Nyitra vármegyékben vezető beosztásokat töltöttek be. Tevékenységüket Mária Terézia 1770-ben bárói címmel honorálta. A családtagok a közélet mellett a gazdálkodásban, valamint a humán tudományokban tűntek ki.

Ebből a békés életformát élő családból származik a XIX. század utolsó harmadában eme életrajz alanya, aki a Nógrád megyei Romhányban született – a család nemesi ágából – 1874 november 11-én. Fiatalkori éveiről keveset tudunk, iskoláztatása a kutatás pillanatnyi állása szerint a nevezetes soproni Lähne-iskolában történt (ahol többek között iskolatársa volt Horthy Szabolcs és Jenő, a későbbi kormányzó testvéröccsei).

Életének nevezetes dátuma volt 1893., mikor önkéntesi évének leszolgálására bevonult a császári és királyi 11. huszárezred szombathelyi laktanyájába.

A kötelező egy év – amely az újonc huszár életének minden gyönyörűségét magában foglalta az istállóőrségtől a lócsutakolásig, – majd a szükséges tanulmányok abszolválása után huszárhadnagy lett, ugyancsak a szombathelyi huszároknál.

1912-ig a 11. huszárezred tisztje volt, majd 1911-ben vagy 1912-ben áthelyezték a császári és királyi 13. huszárezredhez.
Ennek kötelékében harcolta végig az első világháborút. Számos „érdem utáni” kitüntetést viselt, ami arra utal, hogy személyes bátorságért nem kellett a szomszédba mennie. Ugyancsak kitüntetéssorából lehet tudni, hogy megsebesült, hiszen egysávos Sebesülési Érmet viselhetett.

A IV. Károly által alapított hadifém anyagú Sebesülési Érmet harceszköztől történő sebesülés után viselhették. A sebesülések számát a kitüntetés szalagján látható piros sávok jelezték.

Az összeomlás századosi rendfokozatban érte Bécsben. Magyarországra érkezése után rövid ideig a Lónyilvántartó Hivatal állományában volt, részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalapításában, majd visszament az osztrák fővárosba. Rövid ideig a kivándorlás gondolatával kacérkodott, de helyette inkább Szegedre ment,Prónay közösen Gróf Károlyi Gyulával szervezett egy forradalmi ellenkormányt még májusban, amelyben Horthy Miklós is szerepelt. A franciák nem engedélyezték e magyar forradalmi ellenkormány megalakulását, túl nacionalistának tartották. Csak egy liberális kormányt engedélyeztek. Károlyi Gyula forradalmi kormányát feloszlatták, de a Prónay által szervezett hadsereg fennmaradt.Később csatlakozott Horthy Miklóshoz, és megszervezte különítményét, amely mintegy 160 főből állt.



Horthy Miklós Szegeden – mivel számottevő fegyveres erővel nem rendelkezett – hatalma stabilizálása céljából engedélyezte tiszti különítmények megszervezését, amelyeket statáriális bíráskodási joggal ruházott fel.
Ezek a különítmények – különösen a Prónay-, az Ostenburg-Moravek Gyula és a Héjjas Iván-féle csoportok – megtorló akciókba kezdtek a proletárdiktatúra során elkövetett bűncselekmények - vélt vagy valós - vétkeseivel szemben. Emlékeztetőül: vörös terror, Lenin-fiúk, Szamuely Tibor. A válasz sem volt éppen demokratikus, törvényes, vagy éppenséggel jogállami.

Prónay különítményesei elsősorban a Dunántúlon, de az ország más területein is önbíráskodtak. Horthy Miklós, mint a fegyveres erők főparancsnoka, majd, mint az ország kormányzója a konszolidáció érdekében igyekezett megfékezni a különítményeseket, de érdemi eredményeket csak hatalma megszilárdulását követően tudott felmutatni.



Prónay – Horthy kíséretében – Siófokon keresztül Budapestre ment időközben mintegy 1600 főre duzzadt különítményével, amelyet a kelenföldi Károly-laktanyában helyezett el, majd pedig törzskarával a Britannia-szállóban vert tanyát . Alakulatát 1920. március 1. után „I. vadász zászlóalj” néven szervezik át. A konszolidáció nem túlságosan sikeres, mert az elkövetett atrocitásokat egyre kevésbé sikerült eltussolni. A megszilárduló hatalom befolyásos személyisége, Bethlen István – a későbbi miniszterelnök –, valamint a legitimisták követelték a különítményesek felelősségre vonását. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor Prónay emberei váltságdíjat követeltek Vázsonyi Vilmos liberális politikus egyik fogva tartott rokonától.

Prónay önéletrajzi könyvében érdekes kijelentést tesz az irredentizmusáról amelyet talán ezidáig nem kutatott senki:Prónay megbizonyosodott arról, hogy az egyesült nagy Németország ugyanolyan veszélyes ránk nézve, mint a pánszlávizmus. Prónay meglátása szerint az a tény, hogy a németek megakadályozták az Őrség elválasztását Ausztriától, azt jelenti, hogy Ludendorff ezredes közép-európai Anschlusst tervezett. 1920 nyarán jött az első alkalom, amikor megnyílt a lehetőség Magyarország részére, hogy kitörjön a kisantant szorító gyűrűjéből. E lehetőség Millerand francia elnök külügyminiszterének gödöllői látogatásával érkezett. Javaslatot tett Magyarország és Lengyelország fegyveres erőinek orosz-elleni harcára. Ennek fejében visszakaphatnánk Kárpátalját és a Felvidéket. Kitűnő alkalomnak mutatkozott, kitörni a trianoni elszigeteltségből, és létrehozni a barátságos lengyel-magyar határt.Prónay, már a francia javaslat előtti időben próbálta meggyőzni Horthyt egy lengyel-magyar kommunistaellenes szövetség létrehozására. Ez az igyekezete sikertelen maradt, mert Gömbös és Wolff kijelentették, hogy már előzőleg ígéretet tettünk Németországnak és ezt nem törhetjük meg.

Ezután önállóan kidolgozott egy tervet Csehszlovákia megtámadására:Több támadási kísérletet dolgozott ki, melyeket az év december 25 éjjelére időzített. Köpcsényből kijőve támadták volna meg a Pozsonyi hidat: Szőny városból a komáromi hidat, Szobról, amely Balassagyarmattól északra fekszik a fő támadás Léva ellen irányult volna. Prónay szerint számításba vették az itt élő magyar lakosság segítségét és számításuk szerint könnyen kiverhették volna a megszálló cseheket. Már minden készen állt. Segítséget vártak a Szudéta németektől Otto Bauer vezetése alatt, akit értesítettek a tervezetről. Ilyen megszervezett, többirányú támadást a csehszlovákok semmiképpen sem bírtak volna visszaverni, mivel még szervezetlenek voltak és egyenetlenség uralkodott köztük. A kisantant ekkor még nem létezett. Prónay az osztrákok beavatkozását is remélte, hogy kiűzik a cseheket az elfoglalt osztrák területekről. Az összpontosított támadás 1920. december 25, este 10 órára lett ütemezve.
A kormányzó ígéretet tett,hogy a következő évben kiűzi a cseheket a Felvidékről,így Prónay elállt a tervétől.


Esküvője Pálffy-Daun Aiméével 1921 húsvétján

Jó ürügy volt a távozásra, hogy Gömbös Gyula a magyar kormány hallgatólagos támogatásával elkezdte szervezni a nyugat-magyarországi felkelést. Az időközben „I. csendőr tartalék zászlóalj”- nak átszervezett alakulatának vezetéséről lemondott.1921 nyarán kilépett a hadsereg kötelékéből és nyugalomba vonult, azonban szeptember 3-án Bicske (Fejér vármegye) nagyközségi birtokán, azzal kereste föl Zadravecz István dr. (1884-1965) tábori püspök, az egykori Prónay-különítmény lelkésze, az Etelközi Szövetség (EX) tagja, hogy álljon, az egy héttel korábban, augusztus 28-án megkezdődött, nyugat-magyarországi felkelés élére. Ennek a fölkérésnek annál is inkább eleget tett, mert nem sokkal nyugdíjazása előtt, az ő vadászzászlóalja állomásozási helyén – a Buda vári Nádor laktanya – rejtették el, Héjjas Iván bátor akciójával (az osztrák határőrség, majd a fegyverraktár őrszolgálatának lefegyverzésével) a határ menti Fürstenfeld kisvárosban megszerzett 3.000 puskát, 30 db géppuskát valamint nagy mennyiségű lőszert Prónay rövidesen önállósította magát. 1921. szeptember 8-tól, mint a „nyugat-magyarországi csapatok fővezére” szerepelt és szervezte szabadcsapatát.

Az önállósodás olyannyira sikeres volt, hogy miután a magyar hadsereg kiürítette azt a területet, amelyet a békeszerződés rendelkezései szerint át kellett adni Ausztriának, a keletkező vákuumba egy huszárvágással benyomultak a felkelők, akik többször keveredtek fegyveres összetűzésbe az osztrák csendőrökkel és katonákkal. Prónay 1921. október 4-én kikiáltotta a független Lajtabánságot melynek az államfője lett. Az új „államot” senki nem ismerte el.Viszont bélyegeket adtak ki mivel adószedésből nem remélhettek állami bevételt.A minisztertanács tagjai katona tisztekből álltak.Fizetőeszközként a koronát fogadták el. Magyarország azonnal lezárta a nyugati határát. Erről Bethlen gondoskodott, egyben törvényen kívülinek nyilvánítottak mindenkit, aki elfogadta a Lajtabánság fennhatóságát. Nádassy Imre országos rendőrfőkapitány kicenzúráztatott minden Lajtabánságra vonatkozó hírt a hazai lapokból. A Lajtabánság területén nyomtatott újságokat elkobozták és megsemmisítették. A rövid életű formáció létezésének idejére esett a második királypuccs.

Prónay nem volt hajlandó Károly ellen harcolni, sőt, egyes adatok szerint hűségesküt is tett neki. Ebben mellőzöttsége miatt érzett sértődése mellett – szerepet játszhatott, hogy felesége, gróf Pálffy-Daun Aiméé, Zita királyné udvarhölgye volt. A király távozása után nyíltan legitimista nézeteket hangoztatott, tehát abban a hűségeskü-történetben lehet valami….

A tervezés azonban folyt tovább és a lajtai bán nem adta fel államalapító tervét. Prónay 1922 májusában tárgyalásokat folytatott osztrák monarchista körökkel, akik a király visszatérési lehetőségének biztosítása fejében lemondtak Burgenlandról. A terv részletes kimunkálása az osztrák határ mentén bérelt magánbirtokon folyt. Az újabb felkelés vezérkarát 1922. július 21-ről 22-re virradóan fogták el a csendőrnyomozók Vas megyében a Pinkamindszent melletti Karácsfán.

A kalandos életű katona visszatért Budapestre, ahol megkísérelte korábbi pozícióit visszaszerezni. Időközben azonban már más szelek fújtak: Horthynak inkább kínosak voltak az egykori különítményesek. Prónay így a MOVÉ-ban, később az Ébredő Magyarok Egyesületében próbált meg támogatókat toborozni magának – kevés sikerrel. Még volt zászlóalját is megpróbálta összegyűjteni, de leginkább a kávéházakat járta, ahol arrogáns magatartásával hívta fel magára a figyelmet: hangoskodott, provokált és kötekedett. Ez odáig fajult, hogy utcai verekedésbe keveredett Ranzenberger Viktor testőr őrnaggyal – korábbi alvezérével, akivel már hosszabb ideje perben is állt –, amelynek végeredménye letartóztatás, majd büntetőügy lett, amelyben elmarasztalták.


Egy büntetőügy tárgyalása után Héjjas Ivánnal a 20-as években

1929-ben létrehozta az un. Felkelők Asztaltársaságát illetve kiadott Lajtabánság Emlékérmet.
1931-ben Ostenburggal megalapítja Magyar Fasiszta Pártot,olasz mintára.Igen rövid ideig működött ez a formáció.

Ennél jobban nem tudta felhívni a figyelmet magára egészen a háború végéig. Egyes adatok szerint már a német megszállás után szervezkedni kezdett. 1944 október 15-ét követően tevékenységének kézzelfogható eredménye is volt, bár eleinte csekély eredményt tudott felmutatni. Prónay és a köré tömörült régi bajtársak nem álltak a helyzet magaslatán, a tettvágyon kívül mással nem rendelkeztek, tehát sem szervezőképességük, sem emberük, sem felszerelésük nem volt. Így Budapest ostromának kezdetekor visszaemlékezés szerint a különítmény 245 fővel rendelkezett, valamint minimális felszereléssel.A mai napig is találgatások vannak körülötte,hogy valóban mi is történt vele az utolsó napokban.Decemberben a nyilas kormány eljárást indított ellene,sőt egyes nézetek szerint a zászlóalja mindösszesen csak Budapest védelmében és a szovjet csapatok ellen tevékenykedett,de nem német szolgálatban!!E Amikor 1944. december 26-án a bekerítés gyűrűje bezárult Budapest körül, a Hungarista Mozgalom vette szárnyai alá a különítményt, és „Központi Hungarista Harccsoport” néven szerepeltek. A harccsoportot végül 1945. január 7-én beolvasztották a Fegyveres Nemzetszolgálatba.

Maga Prónay a legújabb kutatások szerint március 20-án – tehát jóval az ostrom után – esett fogságba ismeretlen körülmények között. A Szovjetunióba szállították, ahol bíróság elé került, 1946 június 10-én húsz év kényszermunkára ítélték. 71 évesen esélye sem volt mindezt túlélni. Annyi bizonyos, hogy fogságban halt meg, hogy mikor és hol, arról nincs információnk.

Az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Ügyészsége 2001. június 27-én rehabilitálta. Az objektivitás kedvéért jegyezzük meg, hogy rehabilitálás az egyébként politikai koncepciós per tárgyát és ítéletét érinti, nem pedig az elítélt előzetes tevékenységét.

Hálás köszönet Lemilblognak a közreműködésért!

3 megjegyzés:

  1. Elég jól össze hoztad tö
    rténelmét! gratulálok.. Prónay.Parancsnok

    VálaszTörlés
  2. Hogy tudják meg még többen, itt s most is 2012.szeptember 7. a történelem meg ismételi önmagát .. Forró ősz van kinézőben s azt követően meg lesz az az akarat s folytatása mindaddig mire ki fehéredik ez a vörös uralom ami fertőzi országunkat nagy ideje.. Voltunk s vagyunk. Mindezt tesszük Nemzetünk fel támadása érdekében..Lovag tótprónai és blatniczai Gr. Prónay Balázsfalvi Attila Nándor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Addig nem nyughatunk mig ezt a szép országot ismételten azzá varázsoljuk amint volt az 1944-év előtt...

      Törlés